Benkovits György - 2007.06.24.
Az Innen nézve (ilyen Szentendre) kezdőlapja »
Nagy örömet okozott sokunk számára Visko Haladic Szentendrére érkezése, és az, hogy eljött a Daru piacra, az Ivan danra is. A 2004. évi ünnepélyes testvérvárosi szerződés aláírása óta nem járt a starigradi polgármester városunkban. A dalmáciai város polgármesterének látogatása mindig nagy esemény kisebbségi önkormányzatunk, a kis szamárhegyi dalmát közösség számára, hiszen sokunk barátja lett az elmúlt kilenc év alatt. Néhány napja Mazách Zsuzsával beszélgetve azt összegeztük, hogy az évtized alatt közel ezren voltak, akik így-úgy, autóbusszal, személygépkocsival vagy vonattal utazva eljutottak Szentendréről Hvar szigetére, megfordultak Stari gradban is. Persze butaság lenne azt hinni, hogy ez kisebbségünk anyaországi kapcsolata miatt történt így. Hiszen az Adria az elmúlt évtizedben újra a magyarok egyik kedvelt nyaralási célpontjává vált, különösen az új autópályák megépülte óta.
Szóval, tegnap renden lement az Ivan dan a Daru piacon. Elfogyott majd hatszáz gulyás, és Hankó Laci beugrásával (más aki megígérte betegség miatt nem tudott eljönni) közel kétszáz adag flekken is. Vörösborból csak néhány csepp, a fehérből tíz liternyi maradt. No, de ez mellékes, mert akik tegnap este lejöttek a darupiaci Iván napra jól érezték magukat. Nagy örömet okozott számunkra, hogy átütő sikere volt a régi szentendrei képeknek, amelyeket a vászonra vetítettünk. Még a starigradi polgármester számára is tudtunk meglepetést okozni, mert az interneten barangolva, dalmát énekkarok produkcióit keresve, ráakadtam egy olyan filmfelvételre, amely valamikor a hetvenes években készülhetett és starigradi fiúkat mutat (ma hetven, nyolcvan évesek lehetnek) amint éppen énekelnek egy hangulatos konobában. (boros-pincében). Visko és Sepiv úr is örömmel fedezte fel régi ismerőseit.
Reggel három órára, amikorra az asztalok, padok és egyéb rekvizitumok többségét sikerült összerakni, leszerelni és már csak úgy ötvenen lehettünk a téren magunkban összegeztük a nap tapasztalatait. Az ember ilyenkor "lélekben is standol" értékel, mert ilyenkor dől el, milyen is volt az este. Ha a szervező úgy érzi felesleges volt a sok munka, törődés, idegeskedés, akkor sikertelen volt a rendezvény. Ha jóleső mosolygós fáradtsággal gondol vissza a megelőző napok előkészítő, szervező munkájára, idegeskedésre, konfliktusokra, azok feloldódására, akkor jó volt, rendben ment minden. Nos ez utóbbi hangulatban váltunk el segítőinktől, a szervezőktől ezen a hajnalon is.
Csak egy kérdés maradt hajnalra sokunkban, kissé kesernyés félelemmel megválaszolatlanul. Hogy hol volt Lajos bácsi? Mert a közösség legidősebbje ezen az estén nem volt közöttünk. Pedig, ő az, és volt a múltban is, aki előtt nem volt, nem lehetett akadály, kórház, betegség, távolság, időjárás, amely megakadályozhatta volna, hogy az Ivan danon közöttünk legyen, de most nem találkoztunk vele. Hiányzott.
(2007.06.24.)
*
Az eset még Miakich Gábor városlása idején történt. Akkortájt a kisebbségi ünnepeket nem lenyúlni akarta a város, hanem inkább zsebébe nyúlt és támogatta. No ez így sem volt mindig fenékig tejfel, mert akkor is voltak a hivatalban olyanok, akik ezt nem nézték jó szemmel és ha tehették, beakasztottak a dolognak. De hát így van ez, nem lehet mindig mindenkinek megfelelni, különösen nem könnyű dolog ez Szentendrén. Bár hozzáteszem, szerintem ezért akkor sem érdemes simliskedni, hazudozni, mert ez kisváros és hamar kiderül, ki mit csinál, mire képes, mi tud, sőt az is, mennyit ér.
Ráadásul mi kisebbségiek már csak azért sem vagyunk könnyűek és elégedettek, mert tőlünk néhány kilométerre a kerületekben tízmilliókat kapnak a kisebbségi önkormányzatok és hát produkciójuk enyhén szólva nem túl fényes. De hát ez van, szegény ember vízzel főz, szentendrei kisebbségi önkormányzat, meg amivel tud.
Szóval valamelyik Ivan dan előtt voltunk és ilyenkor elmentem a rádióba köszönteni a kevés szentendrei dalmátot. Egyébként ennek, szívesen nyújtott helyet mindig az éppen regnáló szentendrei rádió. Mivel ezekben a rádiókban gyakran cserélődött a személyzet és egyébként is kevesen tudják, hogy Szentendrén vannak dalmátok, hogy van Ivan dan is, ezért mielőtt szót kérten volna, megkíséreltem az éppen a szerkesztői székben ülőnek elmagyarázni, hogy ki is vagyok, mit és miért akarok elmondani.
Szóval beállítottam a rádióba, hogy Benkovits Györgynek neveznek, a Szentendrei Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke vagyok és néhány mondatban szeretném Ivan dan, Ivan nap előtt köszönteni a város kisebbségi hallgatóságát.
S hogy, ne csak e mondat legyen a szerkesztő hölgy szellemi muníciója, elmeséltem, hogy régen jöttek ide a dalmátok és a Szamárhegyen éltek, szőlőmunkások voltak s csak kevesen vagyunk már leszármazottaik, legnagyobb ünnepünk az Ivan dan, szentiván napja stb. stb. A hölgy bólogatott, mint aki tisztában van kisebbségünk történetével. Elindult hát az adás és annak rendje, módja szerint bemutatott, még a nevemet sem tévesztette el nagyon (ennyi belefér, nem vagyok én nagy ember) aztán átvezette a riportot az érdemi mondandóra és az alábbi kérdéssel nyitott: - Mióta élnek Szentendrén dánok? No, ekkor kezdett velem süllyedni a padló és fogyott el a levegőm és csak nagysokára sikerült észhez térnem a kérdés palloserejű ütése után.
(2007.06.23.)
(benkovits.hu)
Az Innen nézve (ilyen Szentendre) kezdőlapja »
|
