Dukay Krisztina Nóra - 2006.06.03.
Az Innen nézve (ilyen Szentendre) kezdőlapja »
Az emberi települések legtöbbje vízparton létesült, hiszen az életünkhöz hozzátartozik a vízhasználat, a házak egyre közelebb kerültek a parthoz, nagyobb területeket akartak hasznosítani, védelemre volt szükség. A 19. században kezdődtek a nagy gátépítések, vízrendezések hazánkban. Az első időkben csupán a nagyobb vízfolyások sűrűn lakott területek kaptak védelmet. Az 1970-es években a kisebb vízfolyások mentén is megindult a "vízrendezés". Ez általában a fák kivágásával kezdődött, a meder egyenesítésével, és betonozásával folytatódott. Érdekes módon Szentendrén csak a Bükkös-patak kibetonozása ellen tiltakoztak a lakosok (némi sikerrel, mert a tervezett 3 km helyett csak 1,5 km-es szakaszon betonoztak), pedig minden patakot csatornává változtattak.
Milyen indokkal?
Általában az árvizeket szokták felhozni, bár a legtöbb pataknál ez nem okoz gondot, hiszen a meder elvezeti a vizet, ha rendkívüli méretű ("100 évente előforduló") árhullám érkezik, akkor a kiépítés is hiába való. A kiépítés gyorsítja a lefolyást, tehát az alsóbb szakaszokra sokkal gyorsabban, nagyobb erővel zúdul le a víz. (Ez akkor okoz gondot, ha nincs tovább szabályozva, vagy szűkület van, mert akkor kilép a mederből a víz, ilyenre sok példa van, a legutóbbi a mátrai emlékezetes felhőszakadás, amikor a fél falut elmosta a patak, szentendrei példa: az 1999-es árvíz elmosta a jelenlegi Mókus-híd elődjét.)
A patak meder meanderezését (kanyargását) akadályozza a kiépítés. A kanyargás, irányváltás természetes folyamat, csak ahol az épületek teljesen ráépültek a mederre, ott jelent problémát, hiszen a házakat az alámosódás veszélyezteti (még sehol sem mondták azt, hogy a ház van rossz helyen nem a patak, pedig feltételezem az utóbbi volt ott előbb). Tehát kibetonozták a medret, nehogy elmossa az utat, házat. Szentendrei példa: a Bükkös parti fajátszótérrel szemben van egy betonozott partvédelem, melyet 1999-ben hoztak rendbe, jelenleg is az alámosódástól teljesen leszakadva, összetörve hever, a funkcióját nem látja el. (Röpke 7 évet sem bírt ki, vajon mennyiért hozzák rendbe?) Másik példa, a Kocsigyárnál betonfal védi most már a lakópark területét. A betonfalról a szemben lévő oldalra csapódik a sodrás, így ezt veszélyezteti az alámosódás, eddig itt egy öreg fa állt, amely 1999-ben megvédte a partfalat, sajnos nemrég kidőlt, reméljük az újulat átveszi szerepét (teljesen ingyen).
A betont a Bükkös-patak nem tűri, azaz folyamatosan bontja le magáról, a lassabb folyású, kisebb vízhozamú patakok ezt a munkát nem tudják elvégezni, de a Bükkösnél is lehet a folyamatot gyorsítani, ahol szükséges építéssel, ültetéssel, máshol bontással alakítani a patak újraéledését.
Nyugat-Európa felől szeretünk példákat hozni mostanában, erre is lehetne, ugyanis az 1980-as évektől kezdődően hozzák helyre vizes élőhelyeiket Ausztriában, Németországban, komoly állami támogatással. Kisebb patakoktól kezdve egészen nagyokig, az osztrák Duna mentén boldogok voltak 8 km hosszan elnyúló ártéri ligeterdőtől! Mi pedig várjuk az EU-s támogatást a Duna nagy hajóval is járhatóvá tételéhez (ez kotrásokat, nagy kikötőket jelent, melyek a jelenlegi élőhelyeken csak ronthatnak), csatlakozni lehetne az osztrák szlogenhez, mielőtt tönkreteszik a Dunát (Natura 2000-es védettségű terület, amit a kiemelt fontosságú ökológiai folyosó funkciójáért kapott):
"A HAJÓKAT ALAKÍTSÁK A FOLYÓHOZ, NE A FOLYÓT A HAJÓKHOZ".
Régi festményeken (Krajcsovics Márton 1930-40-es évek) jól látszik az egykori partvédelem, deszkapalánkok, rőzsefonatok a Bükkös-parton. A sűrűn lakott részeken mi sem a szükségességét csupán a módját kérdőjelezzük meg a rendezésnek, amellett, a megoldás a széles árterület biztosítása minden vízfolyás mentén. Legtöbbször úgy sem hasznosítható intenzíven a terület, hiszen az ár és belvizek erre alkalmatlanná teszik.
Nem csak a talajvíz természetes áramlását változtatja meg, az élővilág (növények, állatok egyaránt) szempontjából mindenképpen káros beavatkozásnak tekinthető a vízrendezés jelenlegi módszere.
Egy vízügyes találkozón megjegyezte az egyik mérnökember, ha nem elég zöld a beton fessük be. Természetesen vannak, akik már felismerték, hogy lehet ezt másképp is csinálni, de lássuk be, nehéz kijelenteni addigi munkánkról, hogy ennél jobban lehet valamit, és fölöslegesen több tonna betonnal tönkretettünk élőhelyeket. Ismerek olyan mérnököt, aki csak azért végezte el ezt a szakot, hogy élővé tehessen vízjárta helyeket, ezt szakszóval revitalizációnak, renaturalizációnak hívják.
A szemléletemről: nem legyőzni kell a természetet, csak békésen egymás mellett élni.
|
